Az utazás előtti utolsó majadahondai tréninget követően fiatal kapusunk a plzeni hideg időjárásról is beszélt. Biztos benne, hogy a derbin elszenvedett vereség (erről edzőnk, csapatkapitányunk és futballigazgatónk is nyilatkozott korábban) után sikerül azonnal visszatérni a szép időkhöz.
“A csapat nagyon elkapta a fonalat. Muszáj pozitívnak lennünk, kiértékelni a Bernabeu-beli vereség tanulságait. Tovább menetelünk majd a bajnokságban, és első helyen jutunk tovább az Európa-ligában csütörtök este! Az egész klubnak büszkének kell lennie a csapatra a remek szezonkezdésért.”
Asenjo megvédte csapattársát, a bajnokságban stabil kezdőséget élvező Thibaut Courtois-t, akit többen is kritizáltak a Cristiano Ronaldo szabadrúgásából kapott gól miatt (egyébként ez volt a belga 50. spanyol bajnokija, amelyeken összesen 52 gólt kapott – 37 meccs tavaly, 13 idén).
“Ezek az akciók nagyon komplikáltak, most pedig a világ egyik legjobb szabadrúgás-lövőjével kellett szembenéznie. Nagyon nehéz lett volna megállítani azt a lövést.”
“Mindhárom pályán versenyben akarunk maradni, és mindegyiknek nagy jelentőséget tulajdonítunk. A Plzen elleni meccs nagyon fontos lesz, mert három pontot akarunk szerezni, így elsőként továbbjutni. Nehéz mérkőzés várható, és az időjárás sem a legmegfelelőbb labdarúgás céljára. Nagyon hideg lesz. Jól akarunk játszani és csoportelsőként hazautazni, hogy a következő körben hazai környezetben játszhassuk a visszavágót.”
The post Asenjo: Első helyen akarunk továbbjutni appeared first on Club Atlético de Madrid.